Egy kis kult�ra

Pozsony

Minden v�ros lelke k�t elemb�l �ll: egyik a m�ltja – m�sik a jelene. A m�lt lelke ott rejt�zik �don tornyokban, hallgatag palot�kban, kedves zug utc�kban, �lmodoz� erk�lyeken, a k�s� unok�kra is k�rd�en n�z� szobrokban, mint, ahogy Goethe Mignondal�ban �rja: „... Und Marmorbilder seh�n mich fragend an...

A v�rosok lelk�nek m�sik eleme mag�nak a lakoss�gnak a hull�mz�sa. Ez a lakoss�g minden id�knek �l� jelene. Ez a lakoss�g �rdekes lehet statisztikusnak, - anyak�nyvesnek, a folklore-ist�knak, - az egyes embert rendesen csak embert�rsai�rt �rdekli, mert azok v�rs�gi, bajt�rsi kapcsolatokra eml�keztetik, szerelm�t, vagy szeretet�t k�rik.

Ha valamely v�ros nev�t halljuk, nyombam megszem�lyes�tve l�tjuk a v�ros m�ltj�nak lelk�t, mintha r�gi ember, r�gi ismer�s lenne. Vannak v�rosnevek, melyek kiejt�s�n�l �rt�k, tekint�ly, tiszteletrem�lt� �sz nevek jutnak az esz�nkbe. M�s v�rosok nev�n�l felt�r�, izmos, dolgoz� ifj�s�gra kell gondolnunk. T�nd�r vid�ken, j�t�kos partokon, vir�gok, parkok k�z� �gyazott v�rosn�l j�kedv� virul� asszony eml�ke k�s�rt. Pozsony nev�n�l valahogy a kiegyens�lyozott, nemes patin�j� b�lcs-nyugodt f�rfi� jut esz�nkbe.

Pozsony azon k�z� a helyek k�z� tartozik, melyeket lehetetlen nem szeretni.

Szeretem �s szeretj�k az �don utc�t, kedves barok palot�ival, az utc�t, melyet vagy f�lsz�zad �ta rovok. Szeretem a b�szke dombon a Dun�ra n�z� n�gytorny� v�rromot, melynek alapk�v�t a R�mai legion�rusok rakt�k, - melynek egyik torny�b�l Szent Erzs�bet kelt �tra a messze Th�ringi�ba, - melynek ablakaib�l a moh�csi v�sz ut�n magyar kir�lyok �br�ndoztak a f�lhold lobog�ja al� ig�ba hajtott f�ldre. Szeretem a fels�ges D�m hatalmas g�t �veit. Olt�ra el�tt magyar kir�lyok esk�dtek a nemzet szabads�gleveleire, - szent misztikum�ban �lmodik P�zm�ny P�ter a magyar kult�r�r�l, - egyik mell�kzug�ban t�zes parip�j�n Szent M�rton kardj�val szegi kett� husz�rment�j�t, hogy betakarja az elrongyolt, diderg� koldulst. A m�v�sz, Donner, - a sabariai szentelt magyar vit�znek k�pzelte, mert vit�zs�g �s nagylek�s�g egy�tt j�rt.

Szeretem a csodasz�p Mih�lykaput, melynek torny�n az arkanygal leb�rja a s�rk�nyt, hogy �rm�ny ne l�phessen �t a kapun. Bet�z�m sz�zszor is felirat�t: „Omne regnum in se ipsumdivisum desolabitur...“ Igazs�g, melynek mindenkor magyar igazs�gnak is kellett volna lennie...

Szeretem a kis utca-zugban a barokk ablakokat. Szinte kihallom Liszt rapsz�di�j�t.

A m�sik kis utc�n ma is levett kalappal olvasom: „Pet�fi S�ndor-utca“. Itt �lt, k�lt�tt, rem�lt...

�s a s�rok... Veteres migrate coloni. Mennyi szeretet, mennyi rem�mys�g �lmodik ott eltemetve...

Dr. Jankovics Marcell, 1938