Hírek|News : 4. forduló: Szégyenteljes hazai vereség a hegyétei újonctól. |
4. forduló: Szégyenteljes hazai vereség a hegyétei újonctól.
mery 2010.09.12. 21:15
A hazai csapaz az első félidő elején nem tudta megakadályozni a vendégek támadásait, a második félidőben pedig a lecserélt játékosok hiányát nagyon megérezte a csapat, mely a negyedik gól után már teljesen szétesett. FC Friends - Hegyéte 1:8(1:3)
Szégyenteljes hazai vereség a hegyétei újonctól
Nyugodtan mondhatom, hogy az eredmény meglepetés, hiszen a csapaton belül pontszerzésről, de tisztes helytállásról mindenképpen beszéltünk a meccs előtti napokban.
A meccs előtti szervezkedés most már jobban ment, mint a Gomba elleni meccsünk előtt. A meccs viszont nem indult a legjobban számunkra. Az első húsz percben nem tudtuk a kezünkben tartani az írínyítást, idegesek voltunk.
Az volt a gond, hogy az edző úr által elmondott nekem egy felállítást, pár taktikai húzást, amit viszont a játékosok nem tartottak be. Így például ha Mózes Imi fölment támadni, jelzem sokszor teljesen fölöslegesen, általában cselezni kezdett és elvesztette a labdát. Lali pedig, akinek az lett volna a feladata, hogy visszazárjon a helyére, nem tette ezt. Ez az én hibám is, mivel csak az első végén jutott eszembe, hogy ő nem volt a csütörtöki edzésen, így ő erről a dologról nem tudhat.
A másik gond Csuba Christián játéka volt. Vagyis játékának a támadó jellegű része. Ugyanis azt kapta utasításként, hogy NE menjen föl támadni, és védekezzen, Ezzel ellentétben többszor fölment, és szinte mindannyiszor elvesztette a labdát. Ezekből labdavesztésekből az ellenfélt lőtt egy gólt, és háromszor óriási helyzetbe került, melyek csa azért nem végződtek góllal, mert Süke Feri a helyén volt! Viszont Christián védekezésben nyújtott játékára ezúttal sem lehet panasz, ezt kitűnően oldotta meg.
A harmadik pont: Lengyel Laci, aki támadó kőéppályásként néha csatárt játszott. A védekezésbe pedig egyáltalán nem segített be, ellenben Fekivel, aki ha nagyon muszáj volt, becsületesen visszajött a felhúzódó hátvédekkel.
Az első gól Mózes Imre labdaeladásável kezdődött, majd Nagy Káróly bácsi magánakciójával folytatódott. Ez az 1975-ös születésű, de vagy 50-nek kinéző, pocakos, ősz hajú, szakállas úr, kinek a handja Luciano Pavarottiéra hasonlít, körülbelül 100 kiló és 190 cm. Úgy fedezi a labdát, ahogy nagyon kevesen és cselezni is tud. A modora már kevésbé urias, de ettól még sikerül becseleznie magát a 16-osunkba - Gódány Tibi mellett - és kilőtte a jobb sarkot. 0-1
A második gól Klempa Szilárd bácsi passzából született: Fráz Laca és Cséfalvay Keco nem tudta megakadályozni, hogy Füssi Peter leforduljön és hogy Süke Ferenc mellett a kapuba lőjön. 0-2
A harmadik gólnál nagyon szerencsétlenek voltunk, mivel Gódány Tibor előszőr nagyon ügyesen megelőzte Nagy Karcsi bácsit de Klempa Úr indítása a kezére pattant. Történt mindez a 16-os sarkánál. A szabadrúgást Klema végezte el, és a sorfalon irányt változtató labda a kapuban kötött ki. Ferinek esélye sem volt. 0-3
Próbáltam fölrázni a csapatot, ami részben sikerült is, hiszen egy szép támadás végén Mészáros Lali és Fekete Adrián összjátéka után az utobbi szép gólt lőtt! 1-3
Dicséret illeti az első félidő után Varjú Pétert, aki nagyon sokat mozgott üresbe a pályán, sajnálatos módon a labdát éppen passzolni készülő játékosok általában nem figyeltek eléggé.
A második félidő 10. percében le kellett hozni Pétert, mivel elfáradt. Helyére Szalay Sándor állt be, aki friss erőt hozott a csapatba. Úgy tűnt, hogy esélyünk lehet a szépítésre, helyzetek is adódtak, de a gólszerzés valahogy csak nem akart összejönni.
S jött a 64. perc, amikor is az en oldalamon levő srác, - akitegész meccsen keményen fogtam és oda-oda lépegettem neki -, egy durvább belépő után elvesztette a fejét és nekemjött. Bátor volt a gyerek, az biztos! :) A lényeg, hogy valami csoda folytán nem ütöttem vissza, így én csak sárgát kaptam a belépőért, ő pedig pirosat a magánakciójáért.
S most az a fejezet következne, hogy a csapat beszorította a tíz emberrel játszó hegyétei újoncot és... De nem. Annyira görcsösen próbáltunk egyenlíteni és támadni, hogy a védekezésről valahogy elfeledkeztünk. És az utolso 25 percben a csapat 5, aza öt gólt kapott. Az utolsó három találat már a csapat teljes összezuhanásának az eredménye volt.
Azt kell hogy mondjam, hogy amilyen hihetetlen volt a feltámadásunk a Gomba eleni meccsünkön 2:2-nél, ez az összezuhanás annál várhatóbb volt. A csapattagok nem hajtottak eléggé, nem a SAJÁT szerepükkel törődtek, hanem mindenáron támadni akartak. Sajnos. Ez az, amin javítanunk kell majd az elkövetkezőkben, ha fel akarjuk venni a versenyt az osztályban levő csapatokkal.
Legközelebb szerencsésebbek leszünk, kitartás fiúk, nagyon sok van a csapatban, és ez előbb utóbb meg fog mutatkozni!
HAJRÁ FRIENDS!!!
A hazai csapat felállítása:
- Süke Ferenc (1)
- Mózes Imre (6)
- Fráz László (7)
- Gódány Tibor (12) ***(64´)
- Cséfalvay András (4)
- Mészáros Lajos (10) **(64´)
- Csuba Christián (3)
- Méry János © (11)
- Fekete Adrián (13) ****(80´)
- Lengyel László (8)
- Varjú Péter (2) *(55´)
- Szalay Sándor (15) *(55´)
- Koller Tamás II. (22)
- NagyJózsef (9) ****(80´)
- Valacsai Tamás (5)**(64´)
- Horváth Attila (14)***(64´)
FC Friends - Hegyéte 1:8(1:3)
Gólok: Fekete Adrián ill.Nagy Károly 3, Klempa Szilárd 2, Füsi Peter, Kázmér Péter, Cernanský László
|