2. forduló: Valami elkezdődött
mery 2010.09.01. 20:48
Az FC Friends csapata a teteszetős játékkal verte meg a két évvel ezelőtti bajnokot, a tavalyi kiesőt - a Gomba csapatát - melynek játékosai nem tudták elviselni a vereséget.
FC Friends - Gomba 3:2(1:0)
A második fordulóban aratott bravúros győzelmünk apropóján beszéljenek a meccs főszereplői.
Fekete Adrián, aki két góljával eldöntötte a találkozót:
Hellooooka!
Végre eljött a pillanat, hogy fél év utan megint tudtunk győzni :))) Az elso 15 percben Gombanak wolt 3 nagy helyzete es egy kapufája,de mikor feljött az Ajpi a 20. perc körül szerintem átvettük az irányítást. A középpályán erőssebbek voltunk és több gólhelyzetet is alakítattunk ki.
Szerintem az első gólom igen jókor jött, kb. a 35.-dik min. körüul lehetett, olyan gólt adtam, amit az Andras a meccs előtt kért, hogy adjuk ki a szélekre és bejött :))) Ennek a gólnak nagyon örültem mert, sikerult az excsapatomnak gólt lőni és ennel jobb érzés nemlehet :)))
Amikor Ajpi beadta a 60.-dik körü a gólt, nagyon örültem, mondom ok, megvan, megtartjuk, 2-0 -nal sok ziccert hagytunk ki és ez megbosszulta magat. Kaptunk 2 hülye gólt, amit nem kellett wolna...Ekkor azt mondtam magamban, ezt elveszítjuk, de nem igy lett: a 80.-dik perc körül rúgtam még egyet nekik és megnyertük a nagy rangadót :)))
Életem egyik legboldogabb napja wolt ez. Mindig is azt akartam, hogy egyszer egy meccset én tudjak eldönteni, és ez most az én golommal sikerult is, nagyon jó érzés :))) PERSZE EHHEZ A CSAPATTARSAIM IS KELLETTEK :))) KOSZONOM NEKI :)))
Nagyon örütem, hogy a cserepadon végre 5 ember volt és abból 4 játszott és szerintem semmiwel sem nyújtottak rosszabb teljesítményt, mint aki lejött, szerintem meg plusszt is adtak a csapatnak.
Andrásnak nagyon örültem, hogy bíztatott és végigizgulta az egész meccset, sokat segítet. Láttam szivarozott, ezért a következő meccsre viszek neki egy igazi cubait :)))
Az ellenfélel nem volt bajom, hisz 3 éve 70% ával együtt fociztam,de wolt 2-3 ember, aki csak lábra ment és kötegedtek stb. Mit vársz tőlük, intelligenciat nem ismerik :)))
Csak igy towabb fiuk, a következő meccs Nadasd ellen lesz, úgyhogy már arra koncentráljunk.
HAJRA FC FRIENDS :))) GRATULA MINDENKINEK :)))
Mészáros Lali, aki sérülése után tért vissza:
Nagyon vártam a mérkozést. Nekem ez volt az első idei focimeccsem: az elején kicsit meg kellet szoknom az uj felállást. Aa poszt nem volt távoli tolem, de a hely igen. Nagyon megerőltető volt. Az elején egy kicsit magunkra húztuk az ellenfelet, de hamar a középpályára tereltük a játékot.Helyzet volt az egyik és a másik oldalon is. Mi szereztük meg az első találatot és ezzel kicsit nyugottaban játszottunk. A második gól is a mi nevünkhö fűződött, de aztán jött egy kisebb rövidzárlat és két gól. Ekkor kicsit megijedtem, de folyamatosan támadtunk. Majd elfáradtam és lecseréltettem magam.a bizalmat koszonom András részérol, reméllem éltem vele. A csapatbol nem emelnék ki senkit, mert mindenki nagyot játszott. Jo volt tudni, hogy van a kispad előtt valaki, aki irányit. Jók legyetek, szombaton kitartás!
Lengyel Laci alias Saki:
Szerintem a mecs kitűnőn sikerult.. Az Andras nagyon tökeletesen végzi a dolgat. Ez hianyzott a csapatnak. Nem lehet összee hasonlítani a tavalyi csapatot az ideivel. Szerintem iden sokra fogjuk vinni. Többet nem tudok nagyom irni, majd par mecs utan többet fogunk látni.
Valacsai Tomi, aki a második félidőben cserekén pályára lépve szint vitt a csatárjátékba:
Szevasz. A meccs: az elején beletelt pár percbe, mire bemelegedtünk, de aztán jól ment. Helyzeteket is kidolgoztunk, végül meg jöttek a gólok is, mégpedig kettő. Aztan egy kicsit komplikálttá tettük a helyzetünket, a bekapott gólokkal, de Feki lába még tartogatott egy nem túl csúnya gólt. A végen meg az ellenfel rugdosta fel a labdakat, de sokan nem ért el vele. Összegezve: magunknak köszönhetően volt ilyen idegfeszito meccs, lehetett volna simább is. Kösz. Tomi
György András atya, a csapat edzője:
Körülmények:
Jól halad a felkészülés, annak ellenére, hogy az edzési lehetőségekkel nem lehetek maradéktalanul elégedett. Két edzés volt az elmúlt mérkőzés óta a gimnázium pályáján, egy a Pomléban, és egy Nagypakán a 40 x 20 méteres műfüves pályán. A játékosok edzéshez való hozzáállásán még erősen érződik, hogy az edzéseknek nincs komoly tekintélyük - többen nem veszik komolyan sem a részvételt, sem az edzésen a munkát. Időről időre jobban megmutatkozik a játékosállomány mentalitása, az edzések hangulatára nem lehet panasz. A közösség erősítésére azonban továbbra is nagy hangsúlyt kell helyezni.
Felállás:
A csapat támadó felfogásban lépett pályára. A cél a gyors labdaszerzés, a területnövelés, illetve a sok passzal építkező támadások szervezése. Ennek érdekében 4 védővel - két belső védő és két szélső védő - 2 védekező középpályással, 2 támadó középpályással és 2 csatárral álltunk fel.
Váza:
K
V V V V
VK Vk
TK TK
CS CS
Az első hazai mérkőzés miatt az is szempont volt, hogy a közönség számára élvezhető játékkal rukkoljon elő a csapat. Kockázatos volt ugyan a támadó felállás, de hála Istennek sikeres.
A kapusunk ismét bizonyította klasszisát. Több nagyszerű védést mutatott be, az első félidő elején majdnem húsz percig tartotta a lelket a csapatban - ziccereket hárított, átlövést tolt a kapufára, megelőzte az egyedül kapura törő csatárt. A második félidőben koncentrációs hiányosságok miatt, kicsit könnyelműsködött, e miatt kaptunk egy gólt szabadrúgásból, de a hullámvölgyből a csapattal együtt kikerült és a meccs végére ismét magas feszültségen égett. Teljesítménye magasan az átlag felett van. Értékelése: 8
A védelem hozzáállására jellemző volt, hogy csak az első 15 perc után melegedtek bele a játékba, ami meg is látszott, mert a nagyon megilletődött kezdés miatt az említett időszakban képtelenek voltak szűrni az ellenfél támadásait. A fejekben az első húsz perc után helyre állt a rend, és a mind a négyen felvették „az üzemi hőfokot”. Ettől az időtől kezdve egészen a második félidő huszadik percéig precízen és ellentmondást nem ismerve látták el feladatukat. A felívelt labdákat megszelídítették, és rendre megjátszható módon juttatták a középpályára. A belső védők mezőnyben végzett fejjátéka kimagasló volt és erőszakos. A szélső védők, mivel támadó feladatot is kaptak, ezért ismét nagy munkabírással végezték a dolgukat. Említésre méltó velük kapcsolatban, hogy az oldalvonal melletti mozgásukkal kellőképpen széthúzták a középpályát, és így megfelelő helyet készítettek a középpályásoknak. A mérkőzés közben tapasztalt hibáik nem okoztak komoly gondot a csapat számára. A jobb oldali belső védő egyéni hibája miatt kapott gólunk koncentráció-hiány miatt született. A csapat ennek következtében ideiglenes mélypontra került, amit jól jellemez a második szabadrúgásból kapott gól is. A második félidő tízedik percétől érezhető hullámvölgy a sokat emlegetett koncentráció-hiány okán született. Közel húsz percig tartott, és nagyban befolyásolta az eredményt, viszont hosszú távon nagy hasznát vesszük, mert egy mérkőzés alatt a csapat mentálisan képes volt helyrerázódni, és átvenni az irányítást. A védelem hiányosságaként meg kell említeni a kevés egymás közötti kommunikációt, valamint a további védekező funkcióval játszó csapatrészek irányítását.
A védők értékelése:
Bal oldali szélső védő: 7,5
Cseréje: 6,5
Bal oldali belső védő: 7
Jobb oldali belső védő: 6
Jobb oldali szélső védő: 7
A védekező középpályások feladata volt a sok ütközés, és az ellenfél első szándékból történő labdafelhozatalának a lassítása és a megakadályozása. Ennek megfelelően vették fel a játék ritmusát. Bár a mérkőzés elején akadtak helyezkedési gondjaik, ennek ellenére rendre lefutották az ellenfelüket, és erőszakosan szereltek, ütköztek. Kizárólag labdakezelési hiányosságaik kívánnak említést, valamint annak a felfogásnak az ösztönszerűsége, hogy a megszerzett labdát nekik kell felvinniük egyedül az ellenfél tizenhatosára. Viszonylag gyorsan megértették, hogy az összjátékba illő szerepük más, és ezután a csapat erőssége lett a két védekező középpályás. Kiemelésre méltó a csapat összjátéka tekintetében, hogy jól bírták erővel a 90 percet. A továbbiakra nézve lélektani szempontból jó tanulsággal szolgál: el kell érni, hogy megőrizzék higgadtságukat. Kiválóan helyezkedtek, megjátszhatóak voltak ez egész mérkőzés folyamán.
Értékelésük:
Jobb oldali védekező középpályás: 6
Bal oldali középpályás: 5,5
A támadó középpályások feladatul kapták a játék szervezését, figyelniük kellet, hogy állandóan megjátszhatóak legyenek, keressék az üres területet, és hogy segítsék a csapat számára az oldalváltást. A csapat irányítója ezen a napon kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Két gólja, valamint a mérkőzés 70 percében tapasztalt állandó mozgása, amivel magára vonta az ellenfél védekező középpályásait, valamint pontos és használható passzai kiemelték a mezőnyből. Mindkét gólja a csapat begyakorolt támadójátékának az eredménye. Az első egy jobb oldali kényszerítő a jobb szélsővel, ami az edzések egyik lényeges része; a második gól pedig sok apró passz által felépített támadást követő átlövésből született. Egyetlen apróságot kell kiemelni vele kapcsolatban: a mérkőzés húsz percére eltűnt a mezőnyjátékból. Emiatt nagy terület nyílott az ellenfél számára.
Értékelése: 9
A másik támadó szellemű középpályás nem találta a helyét az összjátékban. rendre ütem nélkül mozgott, társai nem értették a helyezkedését. Illetve a kondíciójával kapcsolatban mutatkoztak hiányosságok. cseréje indokolt volt.
Értékelése: 3
A helyére beküldött játékos igazolta az elvárásokat. Felvette a mérkőzés ritmusát, kereste a szabad területet, építette a támadásokat. Rengeteget mozgott, erőnléte kimagaslóan jó a csapat többi tagjához képest. A gólja előre kigondolt összjáték eredménye. Átlövésből vette be az ellenfél kapuját. Taktikai feladata volt átlós mozgással betörni az üres területekre, ezáltal helyet készíteni a szélsőknek, valamint a csatárok mozgatása. Az utóbbi a csatárok statikus játéka miatt meghiúsult.
Értékelése: 8,5
A csatárok az első félidőben szinte teljesen kivonták magukat az összjátékból megjátszhatatlanok voltak és lassúak. Nem mozogtak az üres területekre, nem teljesítették a megbeszélt feladatot, miszerint nem előremozgással, hanem keresztmozgással alakítsák a támadásokat.
A bal oldali csatár egyetlen helyzetet teremtett, amely az ellenfél hibájából keletkezett. Egyéb veszélyt nem teremtett, az összjátékban tapasztalt hiányossága nagy. Mentalitását alakítani kell. A félidőben történt cseréje indokolt volt.
Értékelése: 3
Cseréje felvette a neki kijelölt szerepet és sokat avatkozott a játékba, mozgásával hasznára volt a csapatnak, és az összjátékban is hatékonynak bizonyult. Nagyobb önbizalommal több komoly helyzetet is teremthetett volna a csapat számára. Kiemelendő vele kapcsolatban, hogy nagy munkabírású, és a csapat lélektani mélypontján jól látta el a védekezés és a labdaszerzés feladatát.
Értékelése: 6,5
A jobb oldali csatár csalódást keltően töltötte a mérkőzés első 45 percét a pályán. Az összjátékba az első félidőben alig avatkozott. A második félidőre a középpályáról kapott támogatás okán az Ő oldalán feljavult a csapat. Említésre méltó a centerként tapasztalt hozzáállása. A mérkőzés során kétszer használta ki nagy kezdősebességét, és kiváló technikai képességét. Mindkét alkalommal komoly helyzetet alakított ki. Egyszer ziccerbe is került, ám mivel figyelmen kívül hagyta az edzésen begyakorolt figurát, a kapusba lőtte a labdát.
Értékelése: 5
Következtetés:
Az első hazai mérkőzésen aratott győzelem jó reménységre ad okot. A legnagyobb hiányosságok ismét a csatárposzton merültek fel. Ezt azonnal orvosolni kell. A csapat összjátéka nagyot javult. Többféle védekező és támadó felállásra is alkalmasnak látom a játékoskeretet. A következő mérkőzésen emiatt nagy hangsúlyt kap a középpálya stabilitásának megteremtése, hogy a támadásokat szakaszokban, sokpasszos játékkal építhessük fel.
2010-09-01
Méry János, azaz én:
Először is gratulálnék az egész csapatnak, mert ez a győzelem az egész csapaté. Nem szeretnék senkit kiemelni, mindenki tudja, hogy mi volt a szerepe a győzelemben. Azt gondolom, hogy ez a gombai csapat – bár nem volt olyan gyenge, mint amilyenre számítottunk – az első gól után mentálisan apadlóra került, és csak saját magunknak köszönhetjuk, hogy ki tudtak egyenlíteni. András atya egy új felállítással kuldte pályára a csapatot, amely felállításban védekező középpályást játszottam. Úgy gondolom, hogy nem igen találtam a helyem a pályán, ennek ellenére a védekezésben szerintem hasznára tudtam lenni a csapatnak. De mint mondtam, elég szokatlan volt a pálya közepén játszanom. Azt is hozzá kell tennünk, hogy nem a legerősebb felállításunkban léptünk pályára, hisz Varjú Péter, Hideghéthy Csaba, Fekete Kristi, Matejovič Misi, Bartalos Palo, Bohony Kristián, Nagy Józsi hiányát azért érezni lehetett. Örülünk, hogy Ajpi megint köztünk játszik. Az ellenfélhez még annyit, hogy nagyot csalódtam bennük, hiszen nem tudták elviselni a vereséget. Ja valakit mégis kiemelnék! Süke Feri nagyokat mentett!!!
Még valakinek meg szeretnék köszonni a segítséget, aki úgyszintén kinn volt a meccsünkon, mégpeddig Kovács Józsi bá mester úrnak, aki az elmúlt két szezonban edzette a csapatunkat, s aki ha nincs, nem valószínű, itt tarthatna a csapat. Köszönjuk.
Csak így tovább, hajrá Friends!
- Süke Ferenc (1)
- Mózes Imre (6)
- Gódány Tibor (12)
- Fráz László (7)
- Cséfalvay András (4) **(40´)
- Mészáros Lajos (10) ****(75´)
- Méry János (c) (2)
- Fekete Adrián (13)
- Lengyel László (9) *(20´)
- Szalay Sándor (15)
- Zalka Ferenc (11) ***(46´)
- Ajpek Marián (8) *(20´)
- Csuba Christián (3) **(40´)
- Valacsai Tamás (5) ***(46´)
- Horváth Attila (14) ****(75´)
FC Friends - Gomba 3:2(1:0)
Hazai gólok: Fekete Adrián (30., 80.), Ajpek Marián(60.)
|
Köszi fiúk!!