Az előjelek jók voltak, egyedül Ajpek hiányzott a nagyágyúk közül, a többiek végül el tudtak jönni, pedig a héten rémhírek terjengtek, hogy se Debi, se Songi nem lesz, Csövi meg ugye sérült. Aztán hosszas indulódás után – autócsere, különböző megállók, hogy mások is beszálljanak, vizet vegyünk- megérkeztünk Ekecsre, ahol nem sok időnk maradt a bemelegítésre, taktikai egyeztetésre, megnyugodáshoz. A hangulat már ekkor is elég feszült volt. Ismét a 4-2-3-1-el kezdtünk, olyan felállásban, amiben még sose játszottunk: Pityke – Songi, Imi, Laca, Pityuka – Jancsi, Tomi – Balázs, Debi, Feki – Csaba. Nem kezdtünk túl jól, a passzok nem mentek rendessen, a labdák elpatogtak, kevés összefüggő akciónk volt, de még így is uraltuk a játékot, kezünkben volt a meccs. András kezdett el elösször hangot adni az idegességnek, folyamatossan kiabált Imivel, és Pityukával is, ez nem biztos, hogy jót tett az önbizalmuknak. Aztán jött a döntő mozzanat, Debi megsérült, csere: vagyis csere lett volna, de nem volt cseréllőtábla, ami miatt 12 percig 10 emberrel kellett játszanunk, mert kb eddig tartott, mire a helyiek szereztek egyet. Gyagya ment fel és áttalakítottuk a csapatot is. Gyagya ment hátra söprögetőnek, mellette Imi, előttük Laca. Aztán Imi cserélt Csabival, így a védelem közepe Gyagya és Csabi voltak, előttük Laca. A gond az volt, hogy ha utána számolunk, akkor ez már egy nagyon védekező felállás volt, mert ugye 4 védő, plusz Laca is védekező középpályás lett, tehát 3 védekező és csak 2 támadó középpályás (Balázs, Feki), elöl meg Imi egyedül. (4-3-2-1) Ennek az lett a vége, hogy magunkra húztuk az ellenfelet, a pálya közepét elvesztettük, nem volt ki irányítson, osztogasson, és főleg, hogy megnyugtassa a csapatot, azzal, hogy csináll egy cselet és megtartja a labdát – ha kell. Debi rettentően hiányzott. Jancsi próbált feljárni, segítteni a tánadásokat, ez megint Andrásnak nem tetszett, Tomi s kicsit feljebb játszott, de ő se volt igazi irányíttó. Félidőben taktikai értekezlet, Próbáltunk kicsit lehiggadni, nem sok sikerrel, továbbra is mindenki mindenkivel kiabállt, hiányzott a múlt heti – mindenki segítt a másiknak hozzáállás – pedig kellett volna. Ekkor még mindig 0:0 volt, tehát nem volt ok nagyon idegeskedni. Peti ment fel Imi helyett, célratörőbbek lettek a támadásaink, de még mindig nagyon védekezően játszottunk. Balázs és Feki ha tudott elindult a szélleken, de nem volt kivel összejátszani, Songi is felment néha, de neki se ment nagyon. Pityuka azon idegeskedett, hogy nem passzolnak neki, ha már néha felfut. A morál eltünt, és szerintem már benne volt az is, hogy kapunk egy gólt. Meglett. Elkerülhető lett volna, de már a levegőben volt. Ekkor még inkább elkezdtünk kapkodni, Csabi is hibázott hátul, a passzok egyáltalán nem mentek. Én váltottam Jancsit, aki ezt elég rosszul vette, össze is veszett Andrással. A középpályák eléggé kikapcsolódtak, mindkét csapat egyből elindul előre, és bár mi elöl emberhátrányban voltunk, így is sikerült pár rendes akciót kialakíttanunk, de gólt nem lőttünk. A végén az Izsapiak már nagyon okossan tartották a labdát, nem engedtek minket kibontakozni. Megmuattkozott a tapasztalat.

Én hiányoltam Andrástól, hogy az utolsó 20 percre áttalakítsa a csapatot, felküld előre embereket, Songit, vagy Csabit, és akkor ott is meg tudtuk volna tartania labdát, mert utolsó percig 7 védekező emberrel játszani 1:0-ál vesztésnél, nem bíztató. Lehet, kaptunk volan még egy gólt egy kontrából, de az mindegy lett volna. Így is volt esélyünk gólt lőni, de ezek inkább egyéni akciók, mintsem az, hogy az ellenfelet nyomás alá és hibára kényszerítjük. Mindegy, tanultunk belőle, én jól éreztem magam a pályán – a térdem már kezd 100 százalékos lenni, de még kell a meccs-praxszis. Ennél jóval több van a csapatban. A taktika meg András dolga, de ne védekezzünk 7-en, mert minek.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.