Barátságos: Hatos Pódafán
bobmarley - mery 2011.07.27. 22:52
Jó meccset játszott az FC Friends csapata Pódafán, mely hasznos állomása volt a csapat felkészülésének. Pódafa-FC Friends 6:2(2:0)
Barátságos: Hatos pódafán
Esős és hideg vasárnap, mély talaj, kívállóan játszó Csabi és egy barátságos mecs Pódafa ellen... Körülbelül így lehetne összefoglalni a 6:2-re végződött mérkőtést pár szóban.
De kezdjük csak az elején. Szombaton még Il Capitáno azzal hitegetett, hogy Uffocska beáll majd a kapuba és akkor mindenki megnyugodhat. Sajnos végül nem jött el. Így rám (Bob)esett a választás, hogy védjem a hállót. Utoljára kb 12 évessen védtem meccsen, nagypályán, úgyhogy azért a tapasztalat bőven hiányzik... De végülis elfogadtam, és nem is mindegy milyen lett az eredmény én élveztem a kapuban lévő perceket. Előttem a Csövi, Laca, Lali és Pityu négyes operált, középpen Balázs, Csaba, Peti és Feki volt, előttük meg Csáder D és Ákos. A meccs eleje nem kezdődött fényssen, már a második szögletből góltt kaptunk, majd pár percel utána mégeggyet. A szögletet nem is láttam a védők és csatárok között, a második pedig megpattant a lábamon, de így is becsorgott a kapufa mellett. Eztán megint volt két helyzetük a hazaiaknak, sikerült védenem, közben volt még pár lövés, de ezek pontatlanok voltak. Mi néha jól kombináltunk, néha viszont nagyon magunkra húztuk az ellenfelet. De legalább nem csináltunk túl sok hibát a védekezésben.
Forulás után kicsit feljebb mentünk, már nem voltunk beszorulva, de megint kaptunk egy gólt. Erre sikerült Jancsi szabadrúgűsa után Petinek válaszolnia. Eddig a pontig úgy éreztem, hogy minden ok velem a kapuban, mármint nem szedek összez felesleges gólokat... Na a negyedik az teljessen az én hibám volt, későn indultam el, és a csatárt elrúgta mellettem... Kár. Balázs gyönyörű szóló után szépített ( a meccs talán legszebb akciója),de aztán kaptunk két gólt, így az eredmény elég csúnya lett. Mindegy, szerintem Balázs nagyon jó lesz a csapatban és igazából az egész középpálya jó volt. Sokat kombináltak, kérték egymástól a labdát, rendre vissza is jöttek és dolgoztak végig. Csabi az álatalam látott eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta – kérte a labdát, cselezett, indított, és nem is félt. Jót tett neki az előző napi kupasiker. A csatárok gyengék voltak, nem tartották meg a labdát, nem is mozogtak eleget. Ajpekkel Debivel kiegészülve ez nagyon jó lehet egyszer. Komolyan mondom én eléggé bizakodó vagyok a szezonra nézve, szerintem a legjobb 9-ben lehetnénk simán, ha járunk rendessen meccsekre meg edzésekre. Mert ha mindenki ott van, bárki bármit mond ez egy ütőképes csapat, van tapasztalat technika és erő is benne. Jó volt titeket nézni a kapuból. Ja... kell egy kapus
BOB
|