Jó játék Hegyétén, emberhátrányban
mery 2011.04.17. 16:44
Jó meccset és ellentétes félidőket láthatott a Hegyétére kilátogató nagyérdemű, hiszen a vendégek egy félidőt emberhátrányban játszva kétgólos vesztésről egyenlítettek, miután Méryt a bíró két sárga lap után kiállította. Hegyéte - FC Friends 3:2(2:0)
Jó játék Hegyétén, emberhátrányban
Úgy, ahogy mindig, most is Streiľenec Dávid foglalta össze az eseményeket.
Eddigi legizgalmasabb mérkőzésemen vagyok túl a csapat színeiben. Úgy indultam útnak hogy, remélem nem futunk bele egy kiadós vereségbe, a végén szomorú voltam, mert nem szereztünk pontot.
Érkezés után végre úgy éreztem magam, mint egy rendes labdarúgó, szép pálya, rendes öltöző. Öltözés közben Jancsi kihirdette a kezdőt, amiben először az FC Friendses karrierem alatt nem voltam kezdő. Persze értettem a döntést, és nem is kérdőjelezem meg, mert Jancsi dönti el mi a fontos a csapatnak. Csak tudtam, hogy ma megint nem a szokásos pozíciómban játszom majd. Maradtunk a szokásos karácsonyfánál, bár Feki inkább támadó, mintsem védekező felállásban játszik. Tehát: kapuban végre megint Tücsök (aki ma megint mosolygós kedvében volt), előtte Deniza, Laca, Lali és Csövi. Az 5 középpályás Feki, Csabi, Csáder, Varjú Peti és Jancsi. Elöl pedig Ájpek.
Sípszó után meglepetésre a hazaiak nem rohantak le minket, az első pár perc kiegyenlített játékot hozott, nekünk is voltak akcióink, és bár a kaput nem találtuk el, lövési kísérletet feljegyezhettünk. Persze Tücsöknek is volt dolga, de megoldotta. Egészen a 12 percig, amikor egy a tizenhatos előtt eladott labda a hálóban kötött ki. Megijedtünk kicsit a kispadon, hogy szétesik a csapat és belefutunk egy nagyobb vereségbe, de a gólgyártás nem indult el. Jancsi viszont elvesztette a fejét. Csak a pillanatra vártunk mikor kapja meg a második sárgáját. Nem koncentrált megfelelően, sokat cipelte a labdát, többször is rossz megoldást választott. A második gólt is elkerülhető lett volna, a keresztbe lőtt labda mindenki előtt elment, sajnos Tücsök előtt is. Denizát megelőzte embere és simán befejelte. Nem sokkal később Jancsi mehetett zuhanyozni.
Félidőben lehajtott fejek, és eléggé féltünk is, hiszen 2:0 és 1 emberrel kevesebb egy jól játszó technikás csapat ellen, idegenben...
Fordulás után viszont mi lettünk aktívabbak, jól pressingeltünk, nem engedtük őket kibontakozni,és végül ők is hibáztak. Ájpi 18-ról gyönyörűen emelt a kapuba a hallóvédőjük felett. Ettől még jobban feltámadtunk és pár perccel később meglepetésre egyenlítettünk. Peti, szokásához híven ismét kettőre, de betalált. Sajnos nem örülhettünk sokáig a remek eredménynek, szerencsés góllal megint a hegyétiek vezettek. Ezután a kapuk felváltva forogtak veszélyben, sokszor csak a szerencsén múlott, hogy nem lett több gól. A cserék is elég jók voltak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem gyengítették a csapatot túlságosan. Az utolsó 20 perc már igazából mindkét fél csak a támadásra koncentrált. A középpálya teljesen eltűnt, gyorsan felrúgott, vagy pár passzal előrevitt labda és helyzet kialakítás. Igazi angolos foci. Az egyenlítés sajnos elmaradt, pedig volt rá alkalmunk. Az utolsó pillanatokban pedig egy teljesen jogos büntetőt se adott meg a játékvezető. Kár. De nagyon örültem a csapat második félidei teljesítményének. Ez volt az első meccs, ahol hátrányból vissza tudtunk jönni, sőt két gólos hátrányt is ledolgoztunk. És az utolsó pillanatig játékban voltunk, kondíció terén is.
Szerintem a csapat nagyon jól játszott, egy két pillanattól eltekintve kontroláltuk az ellenfél támadásait. Lali is keményen és magabiztosan látta el feladatát. A két szélső védő pedig a szezon eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő. Elöl leginkább a Tanár úr volt élénk. Mozgásával, rendre gondot okozott a hegyétei védelemnek, okosan mozgott a csatársor és a középpálya között. Ájpek, pedig Ájpek... Kérdés, hogy mi lett volna ha nincs Jancsi piros lapja, de szerintem ennyire nem tudtunk volna felpörögni. A fontos dolog, hogy elhiggyük, tudunk focizni, a legjobb csapatokkal is rendes kiegyenlített partit tudunk játszani, hátrányból is fel tudunk állni. Kikaptunk, de én mégis nagyon pozitívan értékelem a meccset. Már csak egy győzelem hiányzik. Majd vasárnap. (BobMarley)
Ajpek Marián, akinek gólja élményszámba ment és aki először csatárként, majd a kiállításom után bal halfként tevékenykedett:
Sziasztok,
Két eltérő félidőt játszottunk. Az első félidőben nem tudtunk mit kezdeni a hegyétei csapat támadásaival, egyszerűen ott törték át a védelmet ahol csak szerették volna. Igaz, az ő védelmük se volt kifogástalan, csomószor becsülték alá a helyzetet, és ez által mi is jópár helyzetet ki tudtunk alakítani, amiket sajnos gólra váltani nem sikerült. Ugye az első félidő végén jött az ominózus eset, Jancsi pirosat kapott (itt meg kell jegyeznem hogy teljesen feleslegesen kapta mindkét sárgát, egyszerűen ilyet nem egndehet meg magának senki sem, aki csapatban játszik). Nekem személy szerint amiatt nagyon elment a kedvem az egész 2. félidőtől. Úgy mentem fel, hogy na most aztán már végképp teljsen mértékben ki fognak macskázni minket és hazamegyünk egy nagyon csúfos vereséggel.
Hála az égnek nem így történt. A hegyéteiek egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a 10 főből álló csapatunkkal. Azt kell hogy mondjam, nemhogy egyenrangú ellenfelek voltunk, de helyenként sokkal jobban játszottunk, mint a hazaiak. Ez talán 2 dolognak volt betudható. Egyik mindenképpen az volt, hogy a hazaiak alábecsülték a helyzetet, megint. A másik pedig valószínűleg az hogy mi is úgy éreztük, hogy nincs többé nyomás rajtunk, hiszen mit várhatna bárki is az outsidertől ugy hogy ráadásul még emberhátrányban van. Szép akciókat tudtunk vezetni, nagyon jol össze tudtunk játszani, nem kapkodtuk el a dolgokat, és nagyon jol működött a hátvédsor is. Nem szivesen emelnék ki senkit a csapatból, viszont mindenképpen szeretném megemlíteni Lackó és Csövi nagyszerű játékát, remélem hogy igy a dicséret után csak még fokozni fogját a mostani teljesítményüket :)
Arrive !!!
2011. április 18., 20:33
Csáder Dávid , aki ezúttal is támadó középpályásként szerepelt:
Sajnos megint az van ami szinte az összes meccsen : NINCS SZERENCSÉNK, gondolok ezzel pl a 3. bekapott gólra vagy a TanárÚr utolsó perceken belüli fejesére. De sajnos ez van. A csapatnak igazából nincs miért szégyenkezni nagyon nagyot küzdött. Kár hogy csak 10-en fejeztük be a meccset, kitudja milett volna ha 11-en vagyunk. Ha így tudunk játszani hétvégén otthon Szap ellen akkor simán győzünk.
2011. április 18. 16:45
Hideghéthy Csaba, aki véleményem szerint eddigi legjobb meccsét játszotta:
Fantasztikus meccs volt, mindkét oldalrol sportszeru játékkal. Aki kilátoogatott az biztosan nem csalódott. Már a kornyezet és a pálya látványa is feldobta a kedvemet, orom vlt futbalozni iylen korulmények kozott. Nekem elso meccsem volt a hegyéteiek ellen, egyáltalán nem tudtam mire számítsak, de meg kell, h mondjam kellemesen csalódtam. Az elso félidoben kicsit betojva kezdtunk, a 10. perc után kezdtuk oket magunkra húzni, nemvolt ellenszerunka gyors kombinatív játékukra, ennek fejébe be is kaptunk 2 gólt. A második elkerulheto lett volna. Bíztattuk egymást 2-0nál mert éreztuk nincs veszve semmi, voltak szép támadásaink nekunk is, sajnos befejezés nélkul...
Aztán jott az aminek eloobb utóbb,de már be kellet már kovetkeznie. Sípszo... Jani neruuuugdeeeeeeeeeeeeeeeeeeelll!!!!!!!! - lendul a balláb a labda elrúgva, meg a második sárga koszi. Megjegyzem szigoru volt a bíro és eléggé részrehajló de jogosnak éreztem teljes mértékben. Az már egy másik kérdés,h ok is elrugták nemegyszer de tudtuk, legalábbis én h mire számítsak itt hegyéténa bírokkal kapcs. Vesztunk 2-0 tíz emberrel, nemsok jóra számítottam a második félidoben. De mintha doppingolt volna minket a tudat, h akkoris megmutatjuk még ha 10en is vagyunk, letámadtunk, az ellenfél kiengedett, zsebukben érezték a meccset. A letámadásnak meglett a gyumolcse, Ajpek gyonyoru áttemelésével 2-1. Mégjobban rákapcsoltunk, a passzok is mentek, Varju Peti 2-2... de az volt a szép az egészben, h 10 emberel diktaltuk a tempot. de elfáradtunk mi is. A harmadik gol amit kaptunk pecches volt igaz, de ezen kivul voltak helyzeteik a hegyeteieknek. Sztem pontot mindenképpen érdemeltunk volna. Sztem az egész meccsnek a kulcsa az volt, h elol megtudtuk tartani a labdát. Én saját magam teljesítményével is meg avgyok elégedve, igaz védekezo KP voltam de eléggé elore huzott a szívem. Nemakarok kiemelni senkit, játék volt, pontok sajnos nincsenek. Sztem nem túlzok ha azt mondom, h a szezon egyik legjobb meccset jatszottuk (én csak hatból tudok választani :)). Hajrá fiúk... a legfontosabb az, h orommel focizzunk Szap ellen, az belemenosebb foci lesz, felkell készulni...
2011. április 17., 23:37
Bohony Kristián, akit nagy noszogatásra tudtam csak reaktiválni, de megérte, mert jól játszott a rendelkezésére álló húsz perc alatt:
Hello!
Mint nézőnek, nekem nagyon tetszett, izgalmas volt, helyenként azt hittem, hogy akár még nyerhetünk is emberhátrányban. Mindenki kitűnő munkát végzett. Meg merem kockáztatni, hogy ez volt az egyik legjobb meccs annak ellenre, hogy kikaptunk. Ha valakit ki kéne emelnem ebből a tizenegyből, akkor man of the match ---> Varjú Péter.
2011. április 18., 20:49
Méry János, azaz én, akit a 40. percben második sárga lapja után kiállítottak:
Először is elnézést kérek, hogy miattam tíz főre fogyadkozott csapat. Azért nem írom, hogy hülységemért, mert nem tartom jogosnak az első sárgát. Egy alapvonal melletti ártatlan kakaskodás után a hegyétei bátor-legíny megütött és ahelyett, hogy mondjuk ő kapott volna pirosat legalább szándékért, mindketten sárga lapot kaptunk. HANGSÚLYOZOM, hogy én csak a gyerek arcába néztem és nem szoltam egy szót se. De az a szarházi öregember mégis sárgát adott. Innentől már majdnemhogy tudtam, hogy meglesz a második, mert „elgurult a gyógyszerem“. A második sárga lap előtti sziutuáció biztosan nem volt les, mivel egészen addig néztem a lesvonalat, amíg az Ajpek nem adta a labdát. Sípszót nem hallottam, rárúgtam nos a Gyedo odaadta második sárga kártyámat. De egy valami pozitívuma volt az esetnek, a csapat megmaradt 10 tagja fölébredt álmából és legalább megint küzdott. Élmény volt nézni a második félidőt, mikor lefújták, azt hittem, még van negyed óra. Az igaz, hogy a hegyéteiek is egy fokozattal lejjebb kapcsoltak, de mi egyel mindenképp feljebb. Ajpi és Péter bácsi jól megértetté egymást, itt-ott csatlakozott hozzájuk Csabi is, Feki kihajtotta a lelkét, és ami a legfontosabbb 10 emberrel kiegyenlítettünk, majd sajnos egy kapufáról kipattanó labda Feri hátáról ismét hegyétei elönyt jelentett. De nem adtuk föl, Varju Péter egyböl ezután újból kiegyenlíthetett volna, Csabi szabadrúgása és Ajpi távoli kísérlete is veszélyes volt.
A végére maradhatott volna csattanó, ha Varjú Péter fejese Ajpi tökéletesen centere után a kapufáról nem kifelé, hanem mondjuk befelé pattanik. De ugyebár mi hadilábon vagyunk a szerencsével...
Minden egybevéve tényleg jó meccset játszottunk, Szap ellen remélem kiállítás nélkü is fel fogunk tudni pörögni, és remélem, hogy Sándorka végre vállalja a játékot ésnagypályán is olyan lesz mint teremben, nem pedig olyan mint egy papírsákány!
Gracie amici!
2011.április 19. 01:28
A vendégek felállítása:
-
Süke Ferenc (1)
-
Csuba Christián (3)
-
Fráz László (c) (7)
-
Mészáros Lajos (10)
-
Cséfalvay András (4)
-
Fekete Adrián (13) **(75´)
-
Hideghéthy Csaba (9)
-
Méry János (17) (35´., 42´)
-
Varjú Péter (2)
-
Csáder Dávid (8) *(65´)
-
Ajpek Marián (5)
-
Strieľenec Dávid (6) *(65´)
-
Bohony Kristián (13) **(75´)
Hegyéte - FC Friends 3:2(2:0)
Vendéggólok:Ajpek Marián (55.), Varjú Péter(60.)
|