fcfriends - somorja c
Menu
 
Szólj hozzá
 
Linkek
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Hírek|News
Hírek|News : Barátságos: Meccs három hónap után, három felvonásban

Barátságos: Meccs három hónap után, három felvonásban

bobmarley, mery  2011.02.20. 22:59

Az FC Friends csapata háromgólos vereséget szenvedett a hazai pályán játszó békei csapat ellen. Béke - FC Friends 4:1(1:0),0:0)


Barátságos: Meccs három hónap után, három felvonásban

Idei első nagypalyás edzőmeccsén van túl a csapat, az eredmény lehetett volna jobb is, de végül is nem az volt a lényeg.

A szeles időben 4:1-es vereséget szenvedtünk a békei egyesület ellen.
Edzőnk, András, javaslatára három harmadra osztottuk a mérkőzést és mindegyik részben más taktikai felálással, koncepcióval játszottunk. Az elején a terv a labdatartás volt, minél defenzívebb jellegben. Voltak pozitív részek, de igazából előre játszott labdák nélkül nagyon magunkra hoztuk a békeieket( ha jól emlékszem a kapujukig egyszer sem sikerült eljutnunk). A harmad végén kapott gól nagyobb odafigyeléssel megelőzhető lett volna.
A második részben már kissé feljebb jöttünk, egyetlen igazi helyzetbe se engedtük az ellenfelet, sőt ha kicsit összeszokotabbak lettünk volna, az egyenlítés is összejöhetett volna. Számomra ez a harmad volt a legmeggyőzőbb, jól zártunk, kontráztunk, előretöréseink megzavarták a védelmüket. A védő négyes előtt Zalán és Jancsi is rengeteget dolgoztak, így pl. a jobb oldalon nekem semmi komolyabb szituációt nem kellett megoldanom.
Az utolsó játékrészben támadni szerettünk volna, ennek rendeltük alá a csapat összeállítását is. Átálltunk a három védős felállásra, és szerintem ez eléggé megzavarta a csapatot; sokszor nem tudtuk, ki hova fusson, kit fogjon. Viszonylag többet támadtunk, 3-4 helyzetünk is volt, sikerült gólt is szereznünk Varjú Peti jól eltalált lövése után. A ladbát viszont nem tudtuk hosszabb időre megtartani, a középpálya és a csatárok között túl nagy volt a rés, nem bírtunk olyan tempóban és olyan intenzitással felzárkózni, ahogy kelett volna, valamint a koncentráció is gyengült. Szerencsére ekkora már a békeiek is elfáradtak.
 
Úgy érzem, a második harmad volt a legmeggyőzőbb, ekkor játszott a legöszeszedetebben a csapat. Eddigre már megszoktuk a pozícióinkat, nagyjából tisztázódtak a feladatok, a hátsó alakzatban a komunikáció is jól működött. Nem volt túl offenzív, de gyors kontrákkal nagyon veszélyes tudna lenni. A legnagyobb teher a középpályásokon volt, itt érződött leginkább a meccshiány, az összeszokottság fontossága. Minél előbb tisztázni kellene az egyes emberek első ill. második pozícióját- ezzel is elősegítve a stabilitást, és bízni benne, hogy kicsit többen fogunk az edzésekre járni.
Nem szeretnék másokat értékelni, ez az edző és mindenki saját feladata. Magamnak 10/4-es osztályzatot adnék... Sok baratságos meccs kell még, na és persze az, hogy végre nagypályán is tudjunk edzeni. (bm)

 

 

  • Süke Ferenc
  • Striezenec Dávid
  • Fráz László
  • Hervai Zalán
  • Méry János
  • Mészáros Lajos
  • Gódány Tibor
  • Zalka Ferenc
  • Fekete Adrián
  • Fekete Kristián
  • Varjú Péter
  • Koller Tamás
  • Ferenczi Tamás
  • Valacsai Tamás - mivel a békeiek csupán 10-en voltak, ezért Valacsai Tomi a békeiekkel játszott csatárt. Tomi jól mozgott, rúgott egy gólt, egy kapufát,  valamint kihagyott két 100%-os helyzetet. ( a szerk.)

 

Béke - FC Friends 4:1(1:0),(0:0)
Vendéggól: Varjú Péter

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Bejelentkezés|Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Következő mérkőzés|Next match
 
Legutolsó merkőzés|Last match
 
Tabella|League table
 
Házi gólista
1. Both Balázs 7
2. Szalay Sándor 3
3. Hideghéthy Csaba 2
  Fekete Adrián 2
  Csáder Dávid 1
  Cséfalvay András 1
  Varjú Péter 1
  László Gábor 1

 

 
facebook
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!