25. forduló: Gólfesztivál Csákányban
mery 2010.05.30. 10:32
A jobb csapat győzött az első és az utolsó párharcán, és a siker, még ilyen arányban is megérdemelt annak ellenére, hogy az első húsz percben máshogy is alakulhatott volna a meccs. Mindent elmond a mérkőzésről, hogy a mezőny legjobbja a kapus, Földváry volt. Csákány - FC Friends 9:0(3:0)
Gólfesztivál Csákányban
2008 őszén Csákányban „mutattuk be“ a narancssárga Viessmannos mezeket, és az a meccs 7:1-es végeredményt hozott. Most a néhai bacsfai fehér mezek kerültek bemutatásra, picit aggódtam az eredmény miatt...
A meccset mi kezdtük jobban, letámadtuk az ellenfelet, és ők ezzel zavarba is jöttek: csak rajtunk múlt, hogy nem vezettünk ebben az időben. A csákányiaknak kellett jó tíz perc, amíg magukhoz tértek, de miután sikerült neki, onnantól nem volt pardon. Idősebb és ifjabb Mikóczy Feri vezette a csákányiakat, és Ferike sorra dolgozta ki a helyzeteket.. Mindjárt az 5. perc körül egy kezezésért Bors Norbert bíró Úr büntető ítélt, amit Földváry Pityuka nagy bravúrral hárított.
De úgy látszik, hogy ez sem volt elég a védelmünknek: a kis Mikóczy tarthatatlan volt, így az első félidőben két gólt is szerzett, az elsőt épp az elmélázó Varjú Péter mellett.
A tanár úr mentségére legyen mondva, a meccs előtt jelezte, hogy egészségügyi problémák miatt nem vállalja a jtékot, de sikerült rábeszélnem, .hogy legalább az első félidőben álljon be. Beállt, de ez nem az igazi varjú Peti volt. Sajnos. Hogy őszinte legyek, a 3:0-ás félidei eredmény is teljesen reális volt. A hazai csapat helyzetei alaján.
A félidőben tehát Varjú Pétert a nagy visszatérő, Zalka Ferenc váltotta, a sérult Fekete Kristit pedig Valacsai Tomi, így Fekete Adrián ment be középre Mészáros Lali mellé, Csuba Christi jobbhalfnak, Valacsai Tomi pedig csatárnak Horváth Attila mellé.
A második félidőben már nem volt kegyelema számunkra. Nem mondom, nem volt rossz a csákányi csapat, inkább mi játszottunk rosszul, indiszponáltan, összezavarodva, szétesve.
Eppió utolsó emberként rendre lesre akarta állítani az ellenfél embereit, a baj csak az volt, hogy vagy Csövi ragadt be, vagy pedig az asszisztens elvtárs nem intette meg a „offszájdot“.
Így pedig minimum hatszor mentek maguk a kapunkra a csákányi srácok, ebből négy gól született. Sajnos a negyedik bekapott gól után, már nem úgy akartunk, ahogy kellett volna, és ez meg is látszott a csapat teljesítményén. Nem is szeretnék tovább erről beszélni.
A csapat legjobbja – mint a bevezetőben már írtam – Földváry István volt talán. Szokásosan jó teljesítményt nyújtott Csövike, alias Cséfalvay András is. S ha Csuba Christi szerzett volna gólt, akkor őt is nagyon megdicsértem volna, de így is dicséret illeti az első félidőnem nyújtott teljesítményéért.
Nem baj fiúk, vannak ilyen meccsek is, Béke ellen kell bizonyítani legközelebb.
A vendégek összeállítása:
- Földváry István (22)
- Mózes Imre (8)
- Varjú Péter (2) *(46´)
- Fráz Ladislav (7)
- Cséfalvay András (4)
- Fekete Adrián (13)
- Mészáros Lajos (10)
- Fekete Kristián (17) **(46´)
- Méry János © (20)
- Csuba Christián (3) **** (75´)
- Horváth Attila (14) ***(60´)
- Gódány Tibor (12) *** (60´)
- Zalka Ferenc (19) * (46´)
- Valacsai tamás (15) **(46´)
- Nagy József (21) ****(75´)
SK Csákány - FC Friends 9:0(3:0)
|