fcfriends - somorja c
Menu
 
Szólj hozzá
 
Linkek
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Hírek|News
Hírek|News : 22. Forduló: Elbaltázott bosszú

22. Forduló: Elbaltázott bosszú

mery  2010.05.09. 18:49

Egy első félidei tízperces kihagyás elég volt ahhoz, hogy az FC Friends csapata újabb nagy vereségbe fusson bele, mégha a játék képe alapján ez az eredmény túlzott is. FC Friends - Nagybodak 1:6(1:4)


Elbaltázott bosszú

  
Arra készültünk, hogy valamilyen úton-módon visszaadjuk a nagybodaki csapatnak azt, hogy az első fordulóban elég aljas módon elbántak velünk...
 
Egész jól kezdett a csapat, s bár a bodakiakon lehetett látni, hogy mindenáron nyerni akarnak, nem igen tudtak betalálni, pedig volt jó pár helyzetük.
 
Varjú Péter előtt ezúttal László Gábor kapott helyet, a bal hátvéd szerepe pedig – Csövi hiányában – nekem jutott. Balhalfként Csuba Chrsiti robogott előttem, középen Fráz Lackó osztogatott Fekete Kristivel, a jobbhalf ezúttal Fekete Adrián volt. Elöl Szalay Songika és Valacsai Tohii próbálta bevenni az ellenfél kapuját.
 
A 17. percig tartottuk a 0:0-t, de aztán hat perc alatt négy, azaz 4 gólt kapott a csapat, ebből három a kapusunkké Süke Ferié volt. Sajnos mind a három esetben a kezében volt a labda, de sajnos kiejtette. Ezzel együtt nem csak a Ferenc nyakába kell varrni a vereséget, hiszen a meccsen nem egy és nem két lehetőséget puskáztünk el.
 
A meccsen Varjú Péter idegei felmondták a szolgálatot, mivel László Gábor alias Uff több alkalommal fölöslegesen kommentálta, hogy felívelt labdájának Valacsai Tomi rendre aláfutott. Ilyenkor Uff számára egy percre megszűnt létezni a világ, és ilyenkor csak a morgással törődött. Pedig Gábor kimondottan jó teljesítményt nyújtott. De a félidőben újból felhangzott az ősz óta ismert mondat: - Jani, vegyél le! :)
 
Péter is le akart jönni a pályáról, de megkértem, hogy csatárként folytassa. Folytatta.
 
Az első félidő krónikájához tartozik még Fekete Adri :) „Feki“ gólja is: Egy jó akció végén Fekete Kristi, az unokatesó, jó labdával ugratta ki Fekit a tizenhatos vonalánál, aki egy igazítás után a bal sarokba lőtt. Ezzel lett 1-4
 
A második félidőben Mózes Imi ment hátra utolsónak, helyére, a jobbhátvéd posztra Csuba Christián, Imi elé Gódány Tibor érkezett.
 
A második félidőben többször a kapu elé szegeztük az ellenfelet, de egyikünk sem tudott a kapuba találni. Vagyis Varjú Péter betalált, de azt a gólt les címén érvénytelenítették.
 
Az ötödik gólt Gódány Tibor szerencsétlen bedobásából kaptunk, mikoris Fráz Lackót akarta játékba hozni, de az ellenfél elcsípte a labdát, és gólt szerzett.
 
A hatodik pedig egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után született: az egész védelem elaludt, és nem figyelt arra, hogy az ellenfél már elvégezte a szabadrúgást, s az ezzel szerzett egy lépésnyi előny elég vol a gólszerzéshez.
 
Dicséret illeti Süke Ferit, aki az első félidő kataszrófális teljesítménye után a másodikban összeszedte magát, és több nagy védést mutatott be.
 
Mást nem szeretnék kiemelni. Megemlíteném, hogy Fekete Adrián második sárga lapja után megkapta az automatikusan járó piros lapját is, és mehetett zuhanyozni. Előtte nem sokkal a bodaki Hodossy Krisztián is erre a sorsra jutott. Ezúton szeretném felhívni minden járási futballista figyelmét, hogy ezentúl vigyázzon Fekivel! :) Amint láthatjuk, mindenre képes! :)
 
A bodaki csapatból kiemelném az öt gólt szerző Busát, azaz zsigrai Lacit, s bár öt gólja közül három kb. egy méterről esett, azokat is be kellett rúgni.
 
Mit is mondhatnék végszóként? Ember küzdj és bízva bízzál!
 
 
A hazai csapat felállítása:
 
  • Süke Ferenc (1)
  • Mózes Imre (6)
  • Varjú Péter (2) ****(82´)
  • László Gábor (8) *(46´)
  • Méry János (17) (c)
  • Fekete Adrián (13)
  • Fráz László (7)
  • Fekete Kristián (15)
  • Csuba Chrsitián (3)
  • Valacsai Tamás (5) **(75´)
  • Szalaz Sándor (16) ***(80´)

  • Gódány Tibor (12) *(46´)
  • Horváth Attila (14) **(75´)
  • Duffek László (11) ***(80´)
  • Nagy József (9) ****(82´)

FC Friends - Sokol Nagybodak 1:6(1:4)
Gólok: Fekete Adrián (46.) ill. Csiba József (17.), Zsigrai László (20., 22., 23, 59., 72.,)

 
 
 
 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Bejelentkezés|Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Következő mérkőzés|Next match
 
Legutolsó merkőzés|Last match
 
Tabella|League table
 
Házi gólista
1. Both Balázs 7
2. Szalay Sándor 3
3. Hideghéthy Csaba 2
  Fekete Adrián 2
  Csáder Dávid 1
  Cséfalvay András 1
  Varjú Péter 1
  László Gábor 1

 

 
facebook
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77